Események 2014

Néma Tanúk felvonulás

Dátum: november 22., szombat
Időpont: 14:00
Helyszín: ELTE ÁJK, 1053 Budapest Egyetem tér 1-3.
További információ: az esemény Facebook oldala
13:45-től gyülekező az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Egyetem téri épületének Aula Magna termében. A terem az első emeleten található, az akadálymentes megközelítés a Szerb utcai bejárat felől, lifttel biztosított. Az épület előtt van biciklitárolási lehetőség. A megnyitón jeltolmácsolás is lesz, továbbá indukciós hurok is rendelkezésre áll.14:00-15:00: beszédek, és megemlékezés az áldozatokról
Moderátor: Ónody-Molnár Dóra  újságíró, az „Együtt a diszkrimináció ellen!” EU Újságíró Díj birtokosa
Beszédet mondanak:
 Dr. Nagy Marianna, egyetemi tanár, oktatási és tanulmányi ügyekért felelős dékánhelyettes,  ELTE Állam- és Jogtudományi Kar
– Tóth Györgyi, a NANE Egyesület elnöke
– Csurika Mária, A Város Mindenkié Hajléktalan Nők Egymásért Munkacsoportjának (HANEM) aktivistája
– Erdélyi Tea, a Labrisz Leszbikus Egyesület képviselője
– Nyerges Magdolna, a Színes Gyöngyök Délvidéki Roma Nőkért Egyesület képviselője
– Földesi Erzsébet, a Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa (FESZT) elnöke, az Európai Fogyatékosügyi Fórum elnökségi tagja, az Európai Női Lobbi elnökségének póttagja
15:15-15:50: felvonulás
A felvonulás tervezett útvonala: Egyetem tér – Papnövelde utca – Nyáry Pál utca – Váci utca – Vörösmarty tér – József Nádor tér – Nádor utca – Kossuth Lajos tér.
Térképen: https://goo.gl/maps/tcrbt
A felvonulás körülbelül fél órás lesz.
16:00: gyertyagyújtás a Kossuth téren
Szervező: NANE Egyesület

 

Tudósítások Amerikából és az EU-ból a nők biztonságáról. Erőszak és prostitúció.

DátumNovember 24., hétfő
Időpont: 18:00
Helyszín: Budapesti Corvinus Egyetem, Budapest 1093, Közraktár utca 4-6., 510-es terem
További információk: az esemény Facebook oldala
Szervező: Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség, Budapesti Corvinus Egyetem Társadalmi Nem- és Kultúrakutató Központ

 

Jótékonysági műhelyvásár

DátumNovember 25., kedd
Időpont: 18:00-21:00
Helyszín: Süel – Fashion Street, Deák Ferenc u. 17., Budapest 1052
További információk: az esemény Facebook oldala
Szervező: Patent Egyesület

Szakmai kerekasztal a nők elleni párkapcsolati erőszak áldozataival való segítő munkáról

Dátum: November 26., szerda
Időpont: 12:30-16:30
Helyszín: Kiszombor
További információk: A rendezvényre meghívót kaptak az önkormányzaton kívül a jelzőrendszeri tagok, a rendőrség (Kiszombor). Makóról és a környező kistelepülésekről is várnak vendégeket a fenti intézményekből.
A rendezvényen a NANE Egyesületet Hoffmann Kriszta, Pap Enikő és Wirth Judit képviselik.
Szervező: Egészségért És Elviselhetőbb Életért Kiszombor És Vidéke Alapítvány

Gyertyás megemlékezés a transzfóbia halálos áldozatairól

Dátum: november 26., szerda
Időpont: 13:00-tól
Helszín: Japánkert
Szervező: CEU- Human RightS Initiative

LELKIMORZSA előadás: A szexuális erőszak társadalmi és pszichológiai vonatkozásai

Dátum: novmber 26., szerda
Időpont: 19:00-20:30
Helyszín: Károli Egyetem BTK, Reviczky u. 4., Budapest, Hungary, 1088
További információkaz esemény Facebook oldala

Ruins – Chronicles of an HIV witch-hunt (filmvetítés, majd prezentáció és beszélgetés)

Dátum: december 1., hétfő
Időpont: 17:30
Helyszín: CEU 1051 Budapest Nádor u. 9., Faculty Tower 409-es terem
Szervező: CEU- Human RightS Initiative

Szívdobbanás foglalkozások az ÉlményParkban

Dátum: December 1-5.
Helyszín: Pécs
További információ: a program plakátja

Új eszközök és módszerek a nők elleni erőszakkal szembeni fellépés terén (NANE – Patent konferencia)

Dátum: December 2., kedd
Időpont: 09:00 – 14:00
Helyszín: Budapesti Európai Ifjúsági Központ, Zivatar u. 2-4., Budapest
További információkaz esemény Facebook oldala
A konferencia ingyenes, de regisztráció köteles. Online regisztráció 2014. november 24-ig a http://goo.gl/forms/YqpK5IaTwf címen.Tervezett program:
9.00-9.30 Regisztráció
9.30-9.45 Megnyitó
Tóth Györgyi elnök, NANE Egyesület
Őexcellenciája Tove Skarstein, a Norvég Királyság budapesti nagykövete
9.45-10.30 Az Isztambuli Egyezmény a nők elleni erőszak és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról
José Mendes Bota, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének jelentéstevője a nők elleni erőszak témájában – videóüzenet
Paula Krol, az Európa Tanács Egyenlőség Részlegének projekt tanácsadója
10.30-11.15 A nők elleni erőszak számokban – az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége reprezentatív felmérése
Joanna Goodey, az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (European Union Agency for Fundamental Rights, FRA), Szabadság és Igazságszolgáltatás Főosztály
11.15-11.45 Kávészünet
11.45-12.15 Családon belüli erőszak a magyar bíróságokon – a PATENT Egyesület bíróságfigyelő programjának tapasztalatai
Dr. Stummer Vera, Patent Egyesület
12.15-12.45 Eszközök és módszerek a bántalmazott nők és gyermekeik támogatására – a segítő és a jogász szemével
Hoffmann Kriszta, Dr. Wirth Judit, NANE Egyesület
12.45-13.30 A szexuális erőszakkal szembeni hatékony és szakszerű fellépés és médiakommunikáció alapelvei, elemei
Cserháti Éva, KERET KERET – Koalíció a Szexuális Erőszak Ellen a Túlélőkért, Muszáj Munkacsoport (Munkacsoport a Gyerekkori Szexuális Abúzus Áldozatainak Jogaiért) Balogh Lídia, Sáfrány Réka, Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség (Hungarian Women’s Lobby)
Szervezők: NANE EgyesületPatent Egyesület

SANSZ filmklub: Lilja 4ever

Dátum: December 3., szerda
Időpont: 17.:00
Helyszín: Pécs

Szakmai kerekasztal a roma nők elleni erőszakról

Dátum: December 3., szerda
Helyszín: Edelény
Szervező: Bódva-völgyi Közéleti Roma Nők Egyesülete

Feminista aktivizmus Tito Jugoszláviájában – Lóránd Zsófia előadása

Dátum: December 4., csütörtök
Időpont: 19:00
Helyszín: 
Auróra utca 11., Budapest, 1084
További információkFacebook esemény

Műhelymunka az egyenlőségen alapuló párkapcsolatokról

Dátum: December 5., péntek
Helyszín: Kiszombor
További információk: A rendezvényen a NANE Egyesület Szívdobbanás kézikönyvét felhasználva foglalkoznak majd az egyelőséggel és az erőszakkal a párkapcsolatokban. A rendezvényre főleg a tizenéves korosztályt várják.
Szervező: Egészségért És Elviselhetőbb Életért Kiszombor És Vidéke Alapítvány

Gobbi Hilda filmklub: Bíborszín

Dátum: December 6., szombat
Időpont: 18.:00
Helyszín: Kalicka Bisztró, Rottenbiller u. 32.

„…szakálla volt gender…” filmklub: Viktória – A zürichi expressz

Dátum: December 6., szombat
Időpont: 17:00 (pontos kezdés!) érkezés 16:30-tól.
Helyszín: Budapest, VI. Teréz krt 7., fszt. 1., 12-es kapucsengő
További információk: A prostitúció nem jó dolog, de megrendszabályozva majd jó lesz… Vagy mégsem?
Tea és terembérlet hozzájárulás: 500 (diákoknak 300) Ft.

Ne vegyétek el a gyermekeinket azért, mert szegények vagyunk!

Dátumdecember 10., szerda
Időpont: 15:00-19:00
Helyszín: Blaha Lujza tér és Auróra
További információk: az esemény Facebook oldala

Fotókiállítás a transzfóbia áldozatairól

Dátum: november 20-26
Helszín: Japánkert
Szervező: CEU- Human RightS Initiative

 

Body positivity kiállítás

Dátum: december 1-4
Helyszín: CEU 1051 Budapest Nádor u. 9, Laptop Area
Szervező: CEU- Human RightS Initiative

Női önvédelmi képzés (ingyenes)

Dátumok: November 24. (hétfő), november 26. (szerda), december 1. (hétfő), december 3. (szerda), december 8. (hétfő), december 10. (szerda)
Időpont: hétfőnként 19.00-20.30, szerdánként 18.30-20.00
Helyszín: Budapest VIII., Mária u. 2. (Gutenberg tér – Mária u. sarok, lejárat az utcáról)
További információk: Nőként nagy esélyünk van rá, hogy szűkebb vagy tágabb környezetünkben zaklatás, erőszak ér bennünket. Az erőszak sosem az áldozatok felelőssége, mindig az elkövetőké: nekik kell változtatni a viselkedésükön ahhoz, hogy békés társadalomban élhessünk. Addig azonban, amíg a biztonsághoz való jogunk nem érvényesül, megvizsgálhatjuk, mit tehetünk a saját testi-lelki épségünkért. Az önvédelmi technikák segítenek abban, hogy felülírjuk a hagyományos női nemi szerep belénk nevelt parancsait (pl. “ne kiabálj, ne verekedj”, “legyél kedves”, “bízd magad másokra”), és saját erőnket megtapasztalva hatékonyabban ismerjük fel és hárítsuk el a támadásokat.