Beszédek 2010 – Kispéter Erika, Göbricz Adria

A NANE Egyesület és a Patent Egyesület közös nyílt levélben kérdezte meg Pintér Sándor belügyminisztert augusztusban, számíthatnak-e határozottabb fellépésre a partnerkapcsolati erőszak áldozatai – így a családon belüli erőszak külön tényállásban való szabályozására, a rosszul működő távoltartás megreformálására – az új kormánytól. Répássy Róbert, a közigazgatási és igazságügyi minisztérium igazságügyért felelős államtitkára október 18-án válaszolt. Válaszában sajnos az egyetlen üdvözlendő elem annak a szándéknak kifejezése, hogy a civil szervezetekkel a kormány együtt kíván működni a családon belüli erőszak elleni fellépésben. Az azonban nem derült ki, hogy e fellépés miből is állana: az államtitkár úr válaszában az előző kormány által is hangoztatott tévhiteket és hárításokat ismételte meg, melyek szerint a jelenlegi törvények hatékonyan kezelnék a családon belüli erőszak összes elkövetési formáját, és nem „lehet” újabb jogszabályokat alkotni.

Az államtitkár által felsorolt összes érvet már többször megcáfoltuk szóban és írásban, szövegszerű javaslatok felkínálásával is az elmúlt 15 évben. A jogalkotás fölösleges elhúzása, és a hatékony jogalkalmazás ellehetetlenítése a bántalmazók látványos támogatását és az áldozatok védelem nélkül hagyását jelenti.

A levélből reményre egyedül az ad okot, hogy Répássy Róbert szerint a minisztériumban akkor fognak elkezdeni a távoltartás szabályozása javításának kérdésével foglalkozni, ha azt a „frontvonalban” dolgozó szakemberek javasolják. Eszerint a helyes jogalkotást meg lehet kezdeni, hiszen mára széleskörű szakmaközi egyetértés alakult ki arról, hogy a jogintézmény jelenlegi formájában nem működik.

Egy, a partnerkapcsolati erőszakkal két éve foglalkozó, rendőrökből, ügyészből, bíróból, szociális munkásokból, pszichológusokból, ügyvédekből, gyermekjogi szakemberekből álló szakmaközi munkacsoport szerint súlyos hibáktól szenved a távoltartás jogi kezelése: a távoltartásnak túl rövid az időtartama, míg világszerte általános, hogy a távoltartás a peres eljárás lezárultáig érvényben marad, sőt, egyes országokban akár örökre távol tartják az erőszakos partnert, addig Magyarországon maximum 60 napig. Legtöbbször nem valósul meg a távoltartás azonnalisága sem: egy országos bírósági kutatás szerint az eljárási szabályok miatt a bíróságok átlagosan 6 hónap alatt rendelik el a távoltartást.

Mind a munkacsoport tagjai, mind a családon belüli párkapcsolati erőszakkal foglalkozó egyéb szakemberek országszerte rendszeresen szembesülnek azzal is, hogy az előző és a jelenlegi kormány állításával szemben a Büntető Törvénykönyv (Btk.) nem bünteti a partnerkapcsolati erőszak számos formáját. Nem bünteti pl. az igen elterjedt jogi zaklatást, vagyis a volt partner értelmetlen és alaptalan jogi procedúráknak való rendszeres alávetését, és az egyenként ártalmatlannak tűnő, de összességükben romboló, megfélemlítő hatású cselekedeteket sem. A Büntető törvénykönyv ezen kívül büntetlenül hagyja az egyszeri, súlyosan zaklató magatartást is, például amikor a bántalmazó fegyver felmutatásával félemlíti meg áldozatát, vagy sírcsokrot, halotti mécsest helyez el a nő lakása előtt.

Nem szerepel a Btk-ban a szexuális zaklatás, és a törvény nem érinti a gazdasági erőszak legtöbb formáját, így a családi kassza kisajátítását, a munkavállalás ellehetetlenítését, a gyerekek után járó állami juttatások kisajátítását, a házasság révén közösnek minősülő vagyontárgyak célzatos rombolását, tönkretételét, elvitelét.

Nem megfelelő a szexuális erőszak szabályozása. Nemzetközi szervezetek, valamint az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint a szexuális bűncselekmények törvényi meghatározásában a sértett beleegyezésének hiánya kell, hogy a kiindulópont legyen. Ehelyett a magyar jog szerint az erőszakos közösülés megállapításához az kell, hogy az elkövető erőszakot vagy közvetlen fenyegetést alkalmazzon. Vagyis a magyar jog büntetőjogi védelem nélkül hagyja azokat az áldozatokat, akiket úgy erőszakolnak meg, hogy ehhez nem alkalmaznak fizikai erőszakot vagy minősített fenyegetést, mert például a nő lefagyással reagál, vagy alvó gyerekei védelme érdekében nem akar zajt csapni, ad absurdum nem látja értelmét aktív védekezésnek. Pedig az ilyen reakciók a partnerkapcsolati nemi erőszakra sokkal jellemzőbbek.

Emellett nem büntetik a törvények a reprodukciós jogok gyakorlásának korlátozását sem, így szankció nélkül marad például a kényszerített terhesség, a fogamzásszabályozás korlátozása, a kényszersterilizáció. Ismertünk olyan esetet, ahol az áldozat 11 abortuszon ment keresztül, mert férje nem volt hajlandó védekezni és neki sem engedte azt.

Elhibázottnak tartjuk azt az államtitkár által kifejtett megközelítést, hogy a családon belüli erőszakot, mint „társadalmi problémát, elsődlegesen társadalmi szinten kell kezelni” – például kommunikációs kampányokkal. Világszerte az 1970-es évek óta halmozódnak azok a tapasztalatok, amelyek mára világossá tették, hogy a családon belüli erőszak hatékony kezelése elképzelhetetlen az áldozatok védelmét és az elkövetők felelősségre vonását szem előtt tartó büntetőjogi eszközök nélkül, és ezeket csupán kiegészíthetik a kampányok és egyéb társadalompolitikai eszközök. A családon belüli erőszakra vonatkozó önálló törvény megalkotására hívta fel a magyar kormányt az ENSZ Nőjogi Bizottsága, utoljára pedig, 2010 novemberében az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága fejezte ki aggodalmát amiatt, hogy Magyarország még mindig nem fogadott el önálló, a jelenség hatékony kezelésére alkalmas jogi szabályozást a családon belüli erőszak területén.

Összességében tehát nem állja meg a helyét a volt szocialista kormány és a jelenlegi igazságügyi államtitkár állítása, hogy a családon belüli erőszak területén ne lenne szükség jogalkotásra. Ezért felszólítjuk a kormányt, hogy kezdeményezze az európai országok többségében fennálló jó gyakorlat adaptálását, a partnerkapcsolati erőszak önálló törvényben történő átfogó szabályozását, valamint gondoskodjon a távoltartás azonnali megvalósítását és kellő hosszát biztosító jogszabály-módosításokról. Ezek mellett gondoskodjék arról is, hogy a jogalkalmazók és a társadalom széles rétegei felvilágosító kampányokból értesüljenek e jogszabályokról. Mindezzel pedig végre tegyen eleget a magyar országgyűlés által 2003 áprilisában vállalt állami kötelezettségeknek és mondvacsinált indokokkal ne akadályozza a hatékony fellépést.

Budapest, 2010. november 28.

                    Nane Egyesület                                            Patent Egyesület

1.     10 éve Magyarországon minden 3. napon születik otthon egy egészséges újszülött szaksegítséggel.

 2.     A magyarországi  szaksegítséggel kísért otthonszülés 22 éve alatt több mint 3500 szülésből egyetlen édesanya sem halt meg, míg kórházban Magyarországon minden évben halnak meg édesanyák szüléssel kapcsolatban és ezen halálozások több mint fele császármetszéshez köthető.

 3.     A ma Magyarországon otthonszülők túlnyomó többsége nagycsaládos, míg kórházban szülő nőtársaink zöme legfeljebb egy vagy két gyermeket szül.

 4.     Az otthon szült nők körében a gyermekágyi depresszió nem fordul elő, vagy ha nagyon ritkán mégis, akkor enyhe lefolyású, míg a kórházban szülő nőknél ma Magyarországon már súlyos népbetegség méreteit ölti.

 5.     A mai otthonszülés nem visszalépés ősanyáink idejébe, hanem előrelépés, ami azon alapszik, hogy egy európai országban, mint Magyarország, az egészségügyi és szociális háttér lehetővé teszi, hogy a szülés túlélése mindkét fél részére az alap legyen és nem a végcél. Mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy továbblépve a puszta fizikai túlélésen az egészség többi összetevőjével is foglalkozhatunk.  Erről a jogos és szükséges továbblépésről szól a mai magyar otthonszülés, és nem a szülés helyszínéről.

6.      Az a szemlélet, hogy a szülésben túl kell lépni a puszta túlélésre való törekvésen, nem csak az otthonszülők jogos elvárása, hanem minden kórházban szülő nőé is, ezért nem nevezhetjük az otthonszülést csak évi néhány száz nő magánügyének.

 7.     Azt az egészségügyi protokollt, amiben az élettani várandósság, szülés és gyermekágy, mint az élet egyik kiemelkedő természetes folyamata szerepel, amelyet a szaksegítségnek  személyre szabottan támogatnia kell a beavatkozások minimalizálásával, nevezzük bábai modellnek, szemben az orvosi, beavatkozásközpontú modellel.

 8.     Mind a WHO ajánlásai, mind a 2005-ös EU direktíva arra utasítja Magyarországot, hogy az élettani szüléseknél a bábákat hagyja önállóan tevékenykedni kórházon belül is, de 5 év alatt Magyarországon ennek még az első lépései sem történtek meg. Ezek a szükséges első lépések lennének:

–          az önálló bábai/szülésznői szakma elismerése szakmakóddal

–          saját, orvosoktól független szakmai felügyelete a bábai/szülésznői munkának saját szakmai kollégium által

–          ráképzési lehetőség azok számára, akik önállóan akarnak dolgozni kórházon belül vagy kívül

9.     Ha az otthonszülés bábáinak megadják az önálló szakma jogát, akkor meg kell adniuk a kórházban dolgozó szülésznőknek is, ami pedig az egész magyarországi szülészeti ellátás mélyreható reformját vonná maga után. Ez anyagi és presztízsveszteséggel jár az orvosok számára, ezért igyekeznek megakadályozni. Ebben támogatja az orvosokat a gyógyszeripari lobbi, mivel nyilvánvaló, hogy az otthoni szülés sokkal költséghatékonyabb és olcsóbb. Csak emiatt a mögöttes érdek miatt lehetséges, hogy évek óta minden tiltakozás ellenére ellehetetlenítik a kórházi ambuláns szülést is azzal, hogy a szülésért járó pénzt sem kapja meg a kórház, ha a szülő nő nem veszi igénybe a kórház hotelszolgáltatását.

 10. A reformok megakadályozásának leggyakoribb eszköze a félretájékoztatás és a tudományos eredmények meghamisítása.  Ez történt a legutóbbi híradásokban olyan sokat emlegetett Wax-tanulmány (http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/20598284) esetében is, ahol politikai indíttatásból, a tudományhamisítás minden eszközét bevetették: 1970-80-as évekből származó adatokat használtak fel, kis esetszámú tanulmányokat vetettek össze nagy esetszámúakkal egyenrangúan, eltérő szabályozáson alapuló ellátásokat vetettek össze egyenlőként és a legsúlyosabb, hogy a tervezett és a tervezetlen, a szaksegítséggel kísért és a szaksegítség nélküli otthonszüléseket is egy kalap alá vették, ezért jutottak hamis következtetésre. Valójában csak egy dolog megállapítására alkalmas ez a tanulmány, hogy csak a szaksegítséggel kísért, tervezett otthonszülés a biztonságos.

 11. Szem előtt tartva, hogy csak a szaksegítséggel kísért, tervezett otthonszülésről bizonyították be tudományosan, hogy legalább olyan biztonságos, mint a kórházi szülés, a legrosszabb opciót választja Magyarország, ha a nők alkotmányos joga mellé, ami szavatolja, hogy maguk rendelkezhetnek a szülésük helyszíne és kísérői felől, megtagadja vagy ellehetetleníti a szaksegítséget, ezzel felelőssé válik az esetlegesen bekövetkező tragédiákért.

 12. Az állam 22 éve adósa a nőknek nem csak az otthonszülés rendezésével, de a  kórházi élettani szülések szülésznők kezébe adásával is, és a kórházi szülés, mint a férfiak által nők ellen elkövetett  második leggyakoribb erőszak megszüntetésével. A magyarországi szülészet reformja – benne az otthonszülés rendezése – halaszthatatlan politikai/nőpolitikai ügy, ami nem csak minden jelenlegi és jövőbeni szülőképes korban lévő nőt érint, hanem minden megszülető vagy éppen ezekből az okokból meg nem születő magyar állampolgárt, nemre való tekintet nélkül.

+1
Az a mindenkori kormány, amelyik figyelmen kívül hagyja, hogy mind magyarországi, mind nemzetközi tudományos kutatásokkal alátámasztott, vitán felül álló tény, hogy az élettani szülés kísérése nem orvosi, hanem önállóan dolgozni tudó bábai vagy szülésznői feladat, nem csak a legfontosabb biztonsági tényezőt veszi ki a bábai modell szerint kísért, háborítatlan kórházi és otthoni szülésből, hanem egyértelműen elkötelezi magát a hálapénz-rendszer fenntartása, sőt kiszélesítése és az adópénzek elherdálása mellett, holott sürgős megszüntetése lenne a kötelessége.