Események 2020

A 16 akciónap alatt a NANE Egyesület tematikus Facebook-eseményeinek nagy része egy úgynevezett “TUDÁSTÁR”. Az esemény posztjaiban összegyűjtött tudás az, amit szeretnénk visszakereshetően megmutatni, egy helyen elérhetővé tenni. Részletek az oldal alján a TUDÁSTÁR résznél.

ESEMÉNYEK 2020
IDŐPONT ONLINE PLATFORM RÉSZLETEK
NYITÓESEMÉNY
Néma Tanúk Online Megemlékezés
Nov. 25.
20h
Facebook esemény Szervező: NANE Egyesület
A felismeréstől a változtatásig:
16 Akciónap a Nők Elleni Erőszak Ellen címmel indít kampányt idén a NANE Egyesület. A minden évben megrendezett hagyományos felvonulással egybekötött nyitóesemény helyett online megemlékezésre hívják a résztvevőket.
Rózsák Forradalma 2020
Nov. 25 14:30 Facebook esemény Szervező: Másállapotot a szülészetben Idén is rózsáinkkal mondunk együtt nemet a szülészeti erőszakra! A rózsa jelképezi a nő testi-lelki sérüléseit és az erejét a védekezésre, gyógyulásra. A járványhelyzet miatt idén nem tudjátok lerakni rózsáitokat a szülészeteken, így szeretnénk erre virtuális lehetőséget biztosítani. Arra bíztatunk benneteket, hogy készítsétek el a saját rózsáitokat, mert ez is a gyógyulás egyik lépése, lehet ez a magatokért tett út egyik állomása. A #rosrev2020 hashtaggel készült fotók ezen a napon erőt adnak, jelzik, hogy nem vagytok egyedül, és láttatják, hogy a szülészeti erőszak létezik!
SÜEL Műhelyvásár Nov. 25. Egész nap SÜEL Webshop Szervező: SÜEL A Nők Elleni Erőszak Megszüntetésének Világnapján, immáron hetedszer, töretlenül és szuper lelkesen, jótékonysági műhelyvásárt szervezünk, idén online formában. November 25-én egész nap 3000-5000-7000 forintos árakon értékesítünk prototípusokat, enyhén hibás termékeket, outlet kötöttségeket és az ezekből származó adómentes bevételt a NANE Egyesületnek folyósítjuk, illetve a honlapon értékesített bármely termék vásárlásából 20% adományt juttatunk el az egyesületnek.
Szülészeti erőszak a Covid idején és azon túl Nov 25. 14.30-16h Facebook esemény Szervező: Másállapotot a szülészetben, TASZ, EMMA Egyesület November 25-én, a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapján, mely egyben a szülészeti erőszak napja is, mozgalmunk kerekasztal beszélgetéssel hangosítja ki, hogy a szülészeti erőszak létezik.
FÓKUSZBAN A NEMI ALAPÚ ERŐSZAK
Online előadás
Nov. 26.
11-14h
Facebook esemény Szervező: American Corner Szeged
Az eseményen Horváth Éva a NANE Egyesület meghívott szakértője tart előadást a nemi alapú erőszakról. A résztvevők megismerik a témához kapcsolódó alapvető fogalmakat és átfogó képet kapnak róla magyar és nemzetközi viszonylatban is.
TE HOGY VAGY MOST?
Online csoport nőknek, anyáknak, Regisztrációhoz kötött
Nov. 26.
11-14h
Facebook esemény (Betelt) Szervező: EMMA Egyesület
Munkánk során sokszor tapasztaljuk, hogy mi nők, anyák elszigetelten, sokszor minimális támogatás nélkül maradunk a szülés körüli időszak és a kisgyermekes kor kihívásaival. A tavasz óta tartó járványhelyzet sok nő/anya számára ezt még inkább megnehezítette. TE MOST HOGY VAGY? Gyertek beszélgetni az EMMA Műhelybe!
BUDAPEST Pro Bono Nap 2020 Az esemény zoomon lesz követhető Nov. 27 10-12h Link az eseményhez Szervező: PILnet A PILnet idén másodszor rendezi meg a Pro Bono hetet Európa számos országában, melynek célja, hogy elismerje és hangsúlyozza azt a munkát, amelyet a jogászok pro bono tevékenysége jelent a civil- és jogvédő szervezetek számára. Idén e kezdeményezés keretében a Hegymegi-Barakonyi és Társa Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda közreműködésével hívjuk életre a Pro Bono napot az online térben. Programunkat meghatározza a jelenlegi járványhelyzet, így pro bono tevékenység iránt elkötelezett jogászok beszélgetnek a civil szféra képviselőivel a Covid-19 következtében felmerülő munkahelyi és családi kihívásokról.
Gyerekek a bántalmazó kapcsolatban – kerekasztalbeszélgetés és könyvbeharangozó Dec. 1 20h Facebook esemény Szervező: NANE Egyesület Lundy Bancroft új könyvének kapcsán Cserháti Éva író, műfordító, a könyv fordítója és Wirth Judit jogász a NANE Egyesület szakértője beszélgetnek arról, hogy hogyan érinti a gyerekeket a családon belüli erőszak. A 16 Akciónap és az esemény alkalmából a Háttér Kiadó december 1 és 6 között 20% kedvezményt biztosít Lundy Bancroft eddig megjelent két könyvének árából.
HOGYAN SEGÍTHETÜNK? Online beszélgetés
Dec. 3. 10-12h Facebook esemény Szervező: Mother Nature – AnyaTermészet Egyesület
“Hogyan segíthetünk? – A párkapcsolati erőszak természetrajza, felismerése és a hatékony segítségnyújtás lehetőségeiről hallhatunk és beszélgetünk a NANE Egyesület szakértőjével, Hoffman Krisztával.
No Compromises: Abortion Activism and the Fight for Reproductive Rights in Poland (Az esemény angol nyelven zajlik és regisztrációhoz kötött) Dec. 4. 18-19:30h Facebook esemény Organisor: Human Rights Initiative and Pro Choice Austria

Our panel serves to zoom onto the feminists and queer revolt unfolding now in Poland, and unpack its genealogy, tactics and symbolic. We will talk about the long-lasting struggle for reproductive rights in Poland and demands formulated at the present protests. At the same time, the panel will introduce the work of abortion activists, who make sure that abortion remains an option for people in Poland. Thematizing the role of practical abortion activism in the context where access to abortion is difficult or impossible, we will ask about Austria as a destination for people seeking abortion abroad but also about the in-country laws and restrictions on access to procedures.

Te honnan tanultad a szexet? – Pornó és szocializáció Dec. 5. 18h Facebook esemény Szervező: NEM! Ezen az online beszélgetésen azt a kérdést fogjuk körüljárni, hogy milyen hatással van a pornó a fiatalok szexuális és párkapcsolati viselkedésére, szokásaira.
Van lejjebb: a nők elleni erőszak áldozatai és az intézményi árulás Dec. 7. 20-21:30h Facebook esemény Szervező: NANE Egyesület
Az intézményi árulás jelenségéről, az érintettek által tapasztalt különböző megvalósulási formáiról, lehetséges okairól és felszámolásának lehetséges módjairól beszélget Renner Erika, akinek 7,5 évi pereskedésébe került az elkövető felelősségre vonása, és nemrég első fokon kártérítési pert is nyert ellene; dr. Spronz Júlia, a PATENT Egyesület jogász szakértője; és dr. Nógrádi Noá, nőjogi szakértő, a PATENT tagja.
Szexuális erőszak és incesztus a párkapcsolati erőszak kontextusában Dec. 8. 20h Facebook esemény Szervező:NANE Egyesület
Bántalmazó kapcsolatban gyakori, hogy a bántalmazó szexuális erőszak áldozatává teszi a partnerét. A szexuális erőszak pedig súlyos trauma az áldozat számára, ebben a kontextusban mégis kevés szó esik róla. Dr. Péterfi Vera a Patent egyesület jogásza és Winkler Zsuzsanna a NANE Egyesület segélyvonalas önkéntese beszélgetnek Ötvös Veronikával, a NANE Egyesület pszichológus önkéntesével.
Elektronikus ügyintézés gyakorlati workshop kezdők részére Dec. 9. 16-19h Facebook esemény Szervező: PATENT Egyesület

Nem érsz oda a postára? Nem tudsz nyomtatni? Nincs tanú, akivel aláíratnád? SEBAJ! A Patent Egyesület elektronikus ügyintézési ONLINE gyorstalpalója kezdők számára segít mindezt megugrani:
elektronikus pereskedés, végrehajtás, e-ügyintézés a gyámhatósággal, inNOVA használat a rendőrséggel és még sok más e-ínyencséggel készülünk mindazon nők számára, akik párkapcsolati vagy családon belüli erőszak érintettjei, túlélői és elszenvedői az eljárási zaklatásnak.
NANE Egyesület Facebook TUDÁSTÁRAK
Reproduktív jogok / Szülészeti Erőszak

Összezárva a bántalmazóval, párkapcsolati erőszak korona idején

Tanárok által elkövetett szexuális visszaélések

A cégek, munkáltatók felelőssége a nők elleni erőszak felszámolásában

A párkapcsolati erőszak korai figyelmeztető jelei

Önkormányzatok szerepe a nők elleni erőszak felszámolásában

A média szerepe a szexizmussal és a nők elleni erőszakkal szembeni fellépésben

A lányok és a nők elleni erőszak online formái

Egy hatékony eszköz ideológiai megszállása – Tények és tévhitek az Isztambuli Egyezményről

Hogyan tudok hatékonyan segíteni az áldozatoknak