16 Akciónap a Nők Elleni Erőszak Ellen

Nők elleni erőszak a médiában

Erőszakos világban élünk. Ha nem is tudnánk mindezt, a média tesz róla, hogy értesüljünk minden erőszakos eseményről. A reklámok pedig tesznek róla, hogy életünkben minden egyes apró döntés kiélezett élet-halál harcnak hasson. A média kihasználja az erőszakot, hiszen a rossz hír az igazi hír, a pozitív eseményeknek, pláne annak, ha minden rendben van, sokkal kisebb a hírértéke. Az újságírók amit lehet, bulvárosítanak, így nem jut sem idő, sem hely a jelenségek közötti rendszerszerű összefüggések bemutatására: pl. a nők elleni erőszak események kapcsán a patriarchális társadalmi berendezkedés megmutatására. És miközben az életünket, a környezetünkről szóló tudósításokat át meg átszövik az erőszakos események, a negatív hírek, a média mindezt úgy tálalja, hogy lassan már elfogadottá válnak ezek a képek, az ingerküszöbünk egyre magasabb lesz. A média előszeretettel számol be az erőszakról, ugyanakkor azt sokszor nem megfelelően mutatja be. „Szerelemféltésből agyonverte, lelőtte, leszúrta.” „Erőszakoskodásba torkollott a szerelmi dráma.” Egy-egy nem megfelelően használt szó is sok rosszat tehet. Ha enyhítő körülménynek tartjuk a gyilkosságra a féltékenységet, ha erőszakoskodásnak vagy verekedésnek nevezzük az egyoldalú bántalmazást, fajtalankodásnak és molesztálásnak a nemi erőszakot, vagy éppen örömlányoknak a prostituáltakat, akkor komolytalanná tesszük, vagy éppen legitimáljuk magát az erőszakos cselekményt. Hogyan várjanak az áldozatok segítséget, ha a média is oly gyakran él az áldozat hibáztatásával, és semmibe veszi méltóságukat? A médiaszereplők pedig, ahányszor az erőszakkal viccelődnek, az erőszak áldozatait sértik meg, és magát az erőszakot teszik komolytalanná.

De nem csupán a nők elleni erőszakos események bemutatásáról van szó. A média erőszakot alkalmaz a nőkkel szemben, amikor dísztárgyként kezeli őket, vagy lekezelően szól róluk vagy hozzájuk – és ez bizony előfordul még a kifejezetten nőket célzó magazinokban is. A média előszeretettel alkalmazza a nőkkel és férfiakkal kapcsolatos nemi sztereotípiákat, és a tévéműsorok, filmek, reklámok, újságcikkek rendszeresen adnak példát a nők férfiak alá rendeltségéről, ezzel megerősítve a két nem közötti egyenlőtlenséget. A pornószínészek médiaszereplőkké válása azt az üzenetet közvetíti, hogy ez is egyfajta érvényesülési út, sőt, karrierlehetőség. A pornó elfogadottá tétele hozzájárul nemcsak a szexuális kultúra alacsony színvonalához, de az egyenlőtlen, sőt erőszakos szex elfogadottá tételéhez, az erőszak fetisizálásához. Azt üzeni a fiatal lányoknak, hogy semmi mással, mint a testükkel akarjanak érvényesülni (ami ugye szabadon alakítható ma már a szépészeti beavatkozások segítségével), hogy a testük és a szexualitás kihasználása az érvényesülés egy lehetséges és elfogadott módja. És persze ezek után ne csodálkozzanak, ha más is így tekint rájuk, mint ki- és felhasználható testekre.

A nők elleni erőszak sokféle módon jelenik meg a reklámokban is: gondoljunk bele, hányszor látunk hiányos öltözetű vagy teljesen meztelen férfit, férfitest-részletet a reklámokban? Igen ritkán. A női test tárgyiasítása, egyetlen testrészre redukálása a nő mint individuum megtagadása. A magatehetetlen vagy tetszhalott testek, a női test mint játékszer alkalmazása a cselekvőképességet veszi el a nőktől. A padlizsán alakú női torzó, vagy a feldarabolandó csirkeként ábrázolt női test az emberségétől is megfosztja. A „finom” módszerek mellett persze bőven vannak példák a konkrét erőszak megjelenítésére is. A dezodorral való tudat alatti befolyásolást ábrázoló reklám készítőinek bizonyára eszükbe sem jutott, hogy léteznek a randierőszaknál használt randidrogok. A férfidominanciát, megfélemlítést, szexuális zaklatást, vagy akár fizikai, nemi erőszakot egy-egy termék hirdetésére alkalmazó „kreatívokról” viszont már nehezen képzelhető el, hogy egyszerűen „nem vették észre”. Ők talán mulatságosnak vagy legalábbis felhasználhatónak találják az erőszakot, és nem érzik a felelősségüket. Furcsa tudott-tudatlanságban élnek ők: egyfelől pontosan tudják, hogy mekkora a befolyásuk, a hatalmuk – hiszen minden nap tapasztalják, sőt szinte mindenük a nézettség. A felelősséget mégsem vállalják. Hiszen nincs is, aki mindezt nap mint nap eszükbe juttatná. A társadalom sem eléggé tudatos, nem utasítja el egyértelműen az erőszak ilyenfajta ábrázolását, vagy legalábbis nem hallatja a hangját.

A médiában megjelenő, nők elleni erőszak talán nem tűnik olyan súlyos jelenségnek, mint a nők elleni erőszak egyéb fajtája – a konkrét fizikai erőszak vagy nemi erőszak, amelyekről a 16 akciónap során még sok szó fog esni. Ugyanakkor veszélyt rejt magában az, hogy olyan sok helyen és formában jelen van, és folyamatosan továbbélteti és megerősíti az évszázadok óta létező egyenlőtlenséget, férfidominanciát. És ha mi tudatos médiahasználók vagyunk is, gondoljunk a gyerekekre és a fiatalokra, akiknek a média a szocializációjuk része, sok esetben akár a legfontosabb alakítója.

Az erőszak sokszor nem a tettekben, hanem a szavakban kezdődik, ezért oda kell figyelnünk már akkor, amikor még csak gondolat formájában jelenik meg.